top of page

Labonte Blanka

Kincstárnok

Kolozsváron születtem, 14 éves voltam amikor Magyarországra, Nagyecsedre költöztünk. Mátészalkán végeztem a gimnáziumot ezt követően pedig a Budapesti Műszaki Egyetem két éves felsőfokú Informatikai képzését. Szoftver tesztelőként dolgoztam ezt követően Magyarországon és később az USA-ban.1999-ben egy régi álom az USA-ba sodort. 2005-ben találkoztam a férjemmel Kevinnel, aki Rhode Island-i származasú, s akivel Wellesley-ben élünk. 8 éve karriert váltottam. Jelenleg alternatív terápiákkal foglalkozom és egy wellness központban dolgozom.


2011-ben csatlakoztunk a Boskolához és a Cserkészcsapathoz az 5 éves kisfiunkkal Aydennel, és az akkor alakuló szülői munkaközösség vezetése lett a feladatom pár évre. Később a férjemmel cserkésztáborokban vállaltuk a főzést. Rendszeresen és örömmel vettünk részt a magyar rendezvényeken.


Sok mindent köszönhetek a közösségnek azon kívül, hogy a fiam alapos betekintést kaphatott a magyar kultúrába, elég jól beszél magyarul, büszkén vállalja a magyarságát és igazán nagy boldogság a számomra, hogy szereti a néptáncot. Életreszóló barátságokat és sok kedves ismerőst is hozott a közösség amiért őszintén hálás vagyok. Nagy megtiszteltetés és kihívás is lenne egyben az egyesület vezetőségi tagjaként újra hozzájárulni a magyar közösség építéséhez.

Labonte Blanka

Család Barát! Pálinka Klub



Weboldal Üzemeltető

Az Új-Angliai Magyar Közösség honlap üzemeltetője Dr. Yamina Berchiche és Fóris Attila


Minden jog fenntartva © 2023-2024

FindYour, LLC


Büszkén használjuk a Wix.com a weboldalunk elkészítéséhez.


Massachusettsi Magyar Egyesület

bottom of page