Reinoso (Udvardi) Sára
Budapesten születtem és először gimnázium utolsó évében jöttem Amerikába mint cserediák 1998-ban. Az amerikai érettségi után egy évvel a Umass Lowell egyetemen kezdtem tanulmányaimat kosárlabda ösztöndíjjal, ahol pénzügyi végzettséget szereztem. Egy év amerikai munka után visszatértem Budapestre egy évre, majd megint a Umass Lowell egyetemre kerültem MBA képzésre. Férjemmel (aki a Dominikai Köztársaságból való) az egyetemi évek alatt ismertük meg egymást, mivel ő is a Umass Lowell egyetemen végzett. Tíz éve Peabody-ban lakunk, két kisgyermekünk van, velük magyarul, angolul és spanyolul beszélünk otthon. Mind a ketten folyékonyan beszélnek magyarul és a nyári magyarországi látogatások alatt sokan megdicsérik őket, hogy milyen szépen beszélnek.
A Boskolába már hét éve járunk és nagyon szeretjük a közösséget. Fontosnak tartom a nyelv és a kultúra ápolását. Nekem elsősorban azért volt “muszáj”, hogy a gyerekeim beszéljenek magyarul, mert az egész családom Magyarországon él. Az, hogy például a 88 éves dédnagymamájukkal tudnak társasozni és el tudnak neki bármit mesélni, számomra nem csak öröm hanem nagyon nagy kincs is.
A Boskolában a szülői munkaközösség tagja voltam, elsősorban a rendezvények szervezésénél segítettem. Munkámmal szeretném segíteni, hogy ne csak megmaradjon, hanem bővüljön is a magyar közösség, ahova mindenki szívesen jár, ahol azon túl hogy jól érezzük magunkat, barátságok és kapcsolatok épülhetnek ki, amelyeket a jövőben a távolságoktól függetlenül is ápolni tudunk. Jelenleg Business Analyst-ként dolgozom egy vezető marketinges cégnél.
