top of page

Hesterman Domonkos Zita

A Boskola képviseletében tagja a vezetőségnek, nem tartozik a közgyűlés jelöltjei közé.


2010-ben érkeztem Bostonba férjemet követve, jelenleg Newtonban élünk 2 gyermekünkkel. Győrben nőttem fel, majd az iskolák Budapestre vezettek, ahol 12 évig éltem, tanultam és dolgoztam. Közgazdász végzettségemet a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, villamosmérnök végzettségemet pedig a BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki karán szereztem. Személyzeti és szoftver tanácsadóként, majd később műszaki tanácsadóként dolgoztam nemzetközi vállalatoknál, de az értékesítés sem áll távol tőlem. Műszaki és gazdasági területek mellett mindig is érdekelt és szenvedélyem volt a nyelv, a nyelvek, dolgoztam fordítóként itt az USÁ-ban és Csehországban is, mai napig is szívesen és jelenleg is aktívan tanulok nyelveket.


Részben a magyar nyelv miatt döntöttem úgy első gyermekem megszületésekor, hogy főállású anyaként folytatom a karrierem; ezt fontosnak éreztem ahhoz, hogy gyermekeim az Egyesült Államokban felnőve is folyékonyan és jól beszéljenek magyarul. Mindkét gyermekem boskolás, én magam is tanítok a Boskola alsó tagozatában.


Legelőször az egyetemi éveim alatt dolgoztam non-profit szervezetben, ahol trénerként és vezetői pozícióban is tevékenykedtem, de az elmúlt években is gyakran vállaltam önkéntes munkát több nonprofit szervezetben is. Nagy örömmel veszek részt a Massachusettsi Magyar Egyesület munkájában, és megtiszteltetésnek érzem, hogy a Boskolát képviselhetem az Egyesület vezetőségében.

Hesterman Domonkos Zita

Család Barát! Pálinka Klub



Weboldal Üzemeltető

Az Új-Angliai Magyar Közösség honlap üzemeltetője Dr. Yamina Berchiche és Fóris Attila


Minden jog fenntartva © 2023-2024

FindYour, LLC


Büszkén használjuk a Wix.com a weboldalunk elkészítéséhez.


Massachusettsi Magyar Egyesület

bottom of page