Bálint Gergely
1974-ben Veszprémben születtem, és mivel nagyszüleim is a Balaton mellett éltek (Balatonfűzfő, Balatonalmádi), így gyermek-, és ifjúkoromat a tó vonzása határozta meg. Szabadidőm nagy részét a strand, a horgászat, és a vitorlázás töltötte ki, és mind a mai napig is nagy örömmel járunk haza igyekezvén átplántálni a gyerekekbe is a Balatonvidék, és Magyarország szeretét.
1997-ben biológusként diplomáztam az ELTE-n, és rögtön a gyógyszeriparban helyezkedtem el, először rövid ideig kutatóként, majd 2000 óta gyógyszerfejlesztőként. Munkám során 5 évet éltem, és dolgoztam Olaszországban (Milánó, Firenze), 5 évet Svájcban (Genf), és 2013 óta pedig az USA-ban (Boston) élünk.
Feleségemet, aki gyógyszerész végzettségű, és a dél-franciaországi Montpellier-ből származik, Genfben ismertem meg. 2013 tavaszán a tihanyi apátságban volt az esküvőnk, és Balatonfüreden a lagzi. Három lánygyermek büszke édesapja vagyok, Izabella még Franciaországban (2013), Lujza (2015), és Gabriella (2017) már az USA-ban született. A lányok 2017 óta redszeresen járnak a Boskola óráira, 2023 óta pedig Cserkészetre is.
Mivel fontos számunkra, hogy a gyerekek megéljék magyar identitásukat, és kötődjenek Magyarországhoz is, nagyon szívesen veszünk részt és segítünk a Boskola, a Cserkészet és a Massachusettsi Magyar Egyesület rendezvényein.
Nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha Massachusettsi Magyar Egyesület vezetőségi tagjaként még többet tudnék tenni a helyi magyar közösségért.
